ZeekRewards - ZeekRewards és egyéb internetes lehetőségek! Pénz a Neten!

Keresés
Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Weboldalunkról

Weboldalunk azért jött létre, mert a ZeekRewards tagoknak szükségük van útmutatókra, vagy magyarázatokra. Megpróbáljuk elérhetővé tenni a lehető legtöbb információt a Zeek-kel kapcsolatban és a tartalmat folyamatosan bővítjük.

Továbbá köszönetet szeretnénk mondani azoknak, akik már velünk tartanak, vagy később velünk szeretnék elkezdeni a ZeekRewards üzletet.  

Szeretnénk azt is elérni, hogy a ZeekRewards, minden olvasó szemében tisztességes üzletet jelentene, megcáfolva azokat, akik hitetlenkedve lealacsonyítják ezt a nagyszerű lehetőséget.

IDÉZETEK

"Az iskolában azt megtanítják az embernek, hogyan kell a pénzért megdolgoznia. Azt viszont már nem mondják el, hogyan kell a pénzt megdolgoztatnia."  (Robert KIYOSAKI)

Mi megmutatjuk Neked, hogyan tedd ezt meg!


A leggazdagabb emberek hálózatok után kutatnak, és a sajátjaikat hozzák létre, a többiek pedig, állást keresnek maguknak.  (Robert KIYOSAKI)


 

ZeekRewards : Kiszámítható nyereség!
Stabil, magas jövedelem az Internet segítségével, otthonról!



A világ szerves részévé vált a legnagyobb hirdetési őrület. Olyan egyszerű, hogy bárki meg tudja csinálni!
Ha tudsz másolni és beilleszteni (vagy ismersz valakit, aki tud) - akkor ezzel lehet keresni NAPI pénzjutalmat!
M
indössze napi 5 perc munkával!


Hallottál már a ZeekRewards.com-ról, vagy a Zeekler.com-ról?

A Zeekler.com egy nagyon jó nevű aukciós oldal az interneten, ami már 14 éve működik a piacon. A Zeekler.com
-on több fajta licitálásra van lehetőségük a felhasználóknak. A licitáláshoz előre vásárolni kell úgynevezett BID-eket, amelyek egyfajta licitjogként is felfoghatók.


Az egyik fajta licitálási lehetőségnél nulláról indul az aukció. Licitálni ezekre a termékekre úgy tudunk, ha van előre vásárolt licitjogunk, vagyis szükségünk van ehhez BID-ekre. Minden egyes tétnél felhasználunk egy-egy BID-et, de a terméket az a személy viheti el, aki az utolsó licitet ajánlotta az aukció utolsó pillanatában. A többiek nem kapják vissza azt az összeget, amit felhasználtak az aukció alatt, BID-ek formájában.

Ezért van a vállalatnak magas nyeresége akkor is, amikor egy termék csak töredékáron kerül értékesítésre. Péld
aként vegyünk egy laptopot, aminek az értéke 500$. Ennek a terméknek az aukcióját elindítják 0.00$-ról, amire több százan, vagy több ezren is elkezdenek licitálni. Minden egyes tétnél növekszik a termék ára 1cent-tel és az viheti el a terméket, aki az utoljára licitál, az aukció utolsó másodpercében. Általában egy személy többször is licitál ugyanarra a termékre, amivel elkölt több tíz, vagy száz dollárt is, ezért, ha az adott laptop elkel például 100$-ért, akkor a cég bevétele ezzel szemben lehet akár 700-800$ is.

A Zeekler.com oldalon nem csak egyetlen termékre licitálhatunk, hanem többre is egyszerre. Folyamatosan indulnak az újabbnál újabb aukciók. Az elérhető termékek is nagyon változatosak, megtalálhatunk az edénykészlettől a távcsőig, vagy a bútoroktól a Ford Mustang-ig mindent. Ez nagyon nyereséges üzlet, de mindig a látogatók számától függ a vállalat nyeresége.

Mivel a Zeekler.com növelni akarja a forgalmát, a reklámkampánya kibővítésére létrehozta a partnerprogramját ZeekRewards néven. A ZeekRewards és a Zeekler.com jó üzleti lehetőséget kínál, mivel a napi nyeresége 50%-át visszaosztja az előfizetéssel rendelkező tagok között. A partnerprogram tagjai szintén vásárolnak BID-et, mindenki annyit, amennyit a pénztárcája megenged és a ZeekRewards a napi nyereségét a BID-ek arányában osztja szét a munkatársak között. A nyereségünk változó, 0,5% -
3% között mozog naponta. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy átlagosan 1,5%-al lehet számolni napi szinten. Lehetőségünk van a nyereségünket visszaforgatni és ezzel folyamatosan emelni a tőkénket. Ezzel a megoldással néhány hónap alatt a kezdeti 10-20$-os tőkénkből több száz dolláros tőkét halmozhatunk fel, de nincs határ, tőled függ mikor döntesz úgy, hogy kivonod a nyereséged.

Ha nagyobb összeggel tudsz indulni, akkor szerencsés vagy, mert hamarabb érheted el a célod és hamarabb lesz megfelelő passzív nyereséged, ami már érzékelhető jövedelmet ad. Ha kiváltasz például egy "Silver" tagságot, akkor a ZeekRewards-tól 110 Bónusz pontot kapsz az induláshoz, ami 60 napig dolgozik Neked és termeli a nyereséget. 60 nap után ez a "Bónusz" lejár és a 110-ből, 1
10 pontot visszavonnak tőled, viszont a 60 nap alatt összegyűjtött nyereséget megkapod VIP pont formájában, ami továbbra is termeli a hasznot Neked. A "bónusz" pontokra ez idő alatt körülbelül 120-150$ nyereséged származik és ez a továbbiakban Neked dolgozik!

A regisztráció után két másik oldalt is kapszt, ami szintén termeli neked a hasznot. Az egyik egy aukciós oldal, ahol a vásárlók licitálhatnak. Ezen az oldalon a felhasználók által vásárolt licitjogokból jutalékot kapsz. A másik pedig egy Webáruház, ahol a vásárlások után szintéd plusz jövedelmed származik jutalék formájában. Valójában a hirdetésfeladásaid sablonjai, ezeknek az oldalaknak a linkjeit tartalmazzák. Ahhoz, hogy a profitmegosztásból is részesülj, naponta fel kell adnod legalább egy hirdetést a felkínált lehetőségek közül.

Összefoglalva: A ZeekRewards egy alacsony összeggel indítható, hosszú távú, magas jövedelmet adó partnerprogram.


  • Valós, prosperáló vállalat áll mögötte,

  • Naponta csak pár percet kell ráfordítanod,

  • Kedvezményes termékvásárlás, vagyis az árakat te szabhatod meg,

  • Aukciós oldaladon regisztráló felhasználók BID vásárlásai után 20% jutalék,

  • Napi profitmegosztás a hét minden napján (0,5% - 3%), ezáltal folyamatosan növekvő haszon elérése, vagy

  • 3 hónap alatt kb. +74-90%-os nyereség a befektetett tőkénkre


Mit kell tenned ahhoz, hogy részedj a ZeekRewards nyereségéből?
1.)
Keress egy szponzort (megkönjük, ha mi lehetünk azok) és regisztrálj a ZeekRewards oldalán
2.) A partnerprogram havidíjas, de elég a 10$-os "Silver" tagságot választani, de a 3. havi tagdíjat már kitermeli az induláskor ajándékba kapott 110 Bónusz BID
(vagyis 110$) nyeresége. Ettől fogva már költséged nincs, innentől már csak nyereséget termelsz.
3.) Mivel egy aukciós oldalról van szó, egyszer (a regisztrációd alkalmával) vásárolnod kell "BID"-et minimum 10$ értékben. Természetesen többször-többet is
 vásárolhatsz, ha magasabb nyereséget szeretnél, vagy licitálni akarnál.
4.) Dolgozni kell! A munka a következő: Minden nap fel kell adnod minimum egy hirdetést, meghatározott helyeken. Mindehhez sablonokat adnak, csak követni kell a leírást.

Mindössze egy 30$-os indulási összegért egy hosszútávú, stabil jövedelemforrást teremthetsz még akkor is, ha nem akarsz foglalkozni emberekkel. Ha viszont gyorsabban és több pénzt szeretnél belőle kivenni, akkor érdemes új partnereket behozni a partnerprogramba.

Ezt a következőképpen honorálják:
A közvetlen hozzád csatlakozók után 2$-t kapsz havonta, ezen felül minden BID vásárlásuk után is kapsz 5% jutalékot, a második vonalad után pedig 2.5%-ot. A rendszer a tagokat egy 2x5 mátrixba helyezi és minden alattad lévő után 0.25$ a jutalék havonta. Meghatározott esetben 21 mélységig fizetnek.


REGISZTRÁCIÓVAL KAPCSOLATOS TOVÁBBI INFORMÁCIÓKÉRT VEDD FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT!

ZeeekRewards

A Cégről:

  • A Free Store Club, Zeekler és a ZeekRrewards leányvállalatok, a Rex Venture Group LLC. tulajdonát képzik. A cég alapítási időpontja : 1997. Június 24. és még ebben az évben befogadta a d/b/a "Lighthouse America" project.


  • A Cég székhelye Lexington városában található, NC, USA, az I-85 úton, Charlotte és Raleigh között.


  • A Rex Venture Group LLC. egy Nevadában alapított korlátolt felelősségű társaság és a cég 14 éve nagyon jól együttműködik a  d/b/a "Lighthouse America-val.


  • A ZeekRewards egy világszínvonalú internetes partner szolgáltatást nyújt, dedikált, biztonságos szerverparkkal, melyet a Floridai székhelyű Dynamo INC. tart karban és üzemeltet Miami-ban.


HÍRLEVÉL (Téma : ZeekRewards)
Hírlevél
REGISZTRÁCIÓ ÉS AZONNALI SEGÍTSÉG

Ha érdekel az üzlet és szeretnél csatlakozni , az alábbi elérhetőségeken keress meg és a segítségedre leszünk.


Skype Chat : Attila (dollarpapa)

Skype Chat : Lóránt (Lori)

email : cashportal.info@gmail.com


Ha teljes körű személyesen neked szóló támogatást keresel, akkor kérjük engedd meg, hogy a szponzorod Mi legyünk. Ezzel támogatsz bennünket, Mi pedig 110%-ban a segítségedre leszünk!

Skype CALL
My status My status
KAPCSOLAT



Mondanivaló

A vállalat szabályzata miatt nem írhatunk ki pontos összegeket, hogy mikor mennyit kereshetsz, mivel minden nyereségünk a cég napi bevételétől függ! Ezt a nyereséget a befektetett BID-dek mértékétől függően, nagyjából meg lehet határozni, de mint már írtuk, minden a napi forgalomtól függ. Ha szerenél pontosabb és részletesebb felvilágosítást kapni a ZeekRewards működéséről, akkor kérjük vedd fel velünk a kapcsolatot levélben, vagy Skype-on. Elérhetőségeinket megtalálod az oldal jobb sávjában, vagy a kapcsolat menüpontban is.

Oldalunk HelpDesk részlegében részletesen, Magyar nyelven, teljes körű támogatást nyújtunk ingyenesen. A vállalat kérésére nem közlünk nyilvánosan semmilyen adatot, amely félreértésre adhat okot, vagy irreálisan magas jövedelmet ígérhet. Ezért van szükség a HelpDesk részlegre, ahol a már ZeekRewards felhasználóknak segíthetjük a munkáját, ezzel is megköszönve nekik, hogy velünk tartanak ebben a nagyszerű üzletben.

Ha csatlakozni szeretnél, kérjük keress fel bennünket és pontos választ kapsz a kérdéseidre.

ZeekRewards és AlertPay segédletek, leírások, fórum
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz